Ön offline van
Vissza

Pólókkal is támogatjuk az emlőrák elleni küzdelmet

MicrosoftTeams-image (69).png

A pénzadomány mellett fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a szűrővizsgálatok és a korai felismerés fontosságára.

Az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganattípus a nőknél. Évente 7000 pácienst diagnosztizálnak hazánkban mellrákkal, és a betegség több mint 2000 nő életét követeli évről évre. Nemcsak az általunk üzemeltetett Auchan Korzók női vásárlói, de női munkatársaink, valamint a Nhood humánus, az emberek és a bolygó jólétét szem előtt tartó értékrendje miatt is lényegesnek tartjuk, hogy támogassuk a mellrák elleni küzdelmet. Fontos megemlíteni, hogy a mellrák nem csupán a nők betegsége, hanem kis százalékban ugyan, de a férfiaknál is előfordul. Ezért a mellrák nem lehet tabu, fontos beszélni róla. 

Cégünk tavaly is, idén is 500.000 Ft pénzadománnyal segíti a legnagyobb hazai emlőrákkutatással, gyógyítással, önsegítő csoportok szervezésével foglalkozó Emlőrák Gyógyításért Alapítvány munkáját. A pénzadomány mellett hasonlóan lényeges számunkra, hogy nyomon kövessük az alapítvány munkáját, és saját eszközeinkkel is felhívjuk a figyelmet a szűrővizsgálat fontosságára, hiszen a korai felismerés és az időben megkezdett terápia esetén az emlőrák gyógyítható.
Ezért cégünk képviseletében Szemerédi Dóra Diána, CSR és Belső Kommunikációs Szenior Menedzser és Fonay Gergely Marketing Vezető nemrégiben meglátogattak egy az alapítvány jóvoltából működő terápiás foglalkozást, amely az emlőrákon átesett betegeknek segít feldolgozni az őket ért traumát. A daganatos betegek gyógyulásának fontos tényezője a lélekápolás, az érintettek és hozzátartozóik lelki stabilitása. A rehabilitáció egyik legeredményesebb formája a csoportterápia, ahol a résztvevők beszélgethetnek egymással, kreatív tevékenységekben vehetnek részt, és a közösség támogatásából erőt meríthetnek. Az Uzsoki Kórházban működő csoportot Czakó Krisztina Szakpszichológus vezeti. Kollégáink neki és a csoport tagjainak adták át azokat a pólókat, melyekkel a mellrák elleni küzdelem és a prevenció fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. 

Szemerédi Dóra Diána, CSR és Belső Kommunikációs Szenior Menedzser az adományozás kapcsán így nyilatkozott: 

„Nagyszerű érzés volt ellátogatni a csoportfoglalkozásra, megismerni az ott folyó egyedülálló, értékes munkát, és örömet szerezni az érintetteknek. Sajnálatos, hogy az EU országai közül hazánkban a legmagasabb a rák okozta halálozások lakosságszámhoz viszonyított aránya, ezért a megelőzésnek, az időben elvégzett szűrővizsgálatoknak és a tájékoztatásnak kiemelt jelentősége van. Az alapítvány kiemelkedő színvonalú munkát végez a betegségen átesettek rehabilitációja érdekében, ezért megtisztelő számunkra, hogy mi is támogathatjuk munkájukat.”