Így segítjük dolgozóink mentális egészségének megőrzését
A Mental Health Foundation minden év májusában egy hetet szentel a mentális egészségnek. Idén, 2022-ben május 9-15. között tartják a Mentális Egészség Hetét, ilyenkor számos esemény hívja fel a figyelmet a lelki egészség és a jó közérzet fontosságára. Ennek kapcsán mi is összegyűjtöttük, milyen konkrét lépéseket teszünk dolgozóink mentális egészségének megőrzése érdekében.
A jó közérzet életünk minden szegmensében, így a munkahelyünkön is fontos. Szerencsére egyre több vállalatvezető ismeri fel, hogy a közérzet meghatározó tényező a teljesítmény szempontjából is. Ha az emberek jól érzik magukat, akkor jobban is dolgoznak és nagyobb elkötelezettséget éreznek a munkahelyük iránt. Az elkötelezettebb munkatársak körében pedig jelentősen csökken a hiányzás és nő a termelékenység. Emellett a jó közérzet a toborzási és megtartási erőfeszítésekben is kiemelt szerepet játszik, hiszen nagyobb valószínűséggel választják az alkalmazottak azokat a cégeket, ahol nemcsak a fizetés, hanem a hangulat is jó.
Emberközpontú vállalatunk, a Nhood Hungary különös hangsúlyt fektet a People, Planet, Profit hármas egységére, ezért kiemelt prioritásként kezeli kollégái jó közérzetét és számos konkrét lépést tesz dolgozói testi-lelki egészségének megőrzése érdekében. Kollégáink privát egészségbiztosítási csomagban részesülnek, hogy panasz esetén magánrendelői szolgáltatást vehessenek igénybe, heti két alkalommal pedig az irodához közeli fitness- és wellness létesítményben van lehetőségük a sportolásra és a feltöltődésre. A Nhood Futócsapata rendszeresen vesz részt futóversenyeken, ezen alkalmakat mindig a cég szervezi.
Nemrégiben munkatársaink egy kétnapos stresszkezelési tréningen vehettek részt, ahol hasznos technikákat sajátíthattak el az önismeret és az érzelmi intelligencia fejlesztése, valamint a stressz leküzdése és a hatékonyabb problémamegoldás érdekében. Havonta egy alkalommal Pizza pénteket, vagyis céges szintű közös meetinget tartunk, ahol rövid előadások keretében ismerjük meg az egyes csapatok aktuális feladatait. A prezentáció közös pizzázással zárul, mely után a munkatársak frissítő irodai masszázst vehetnek igénybe. Ezek az alkalmak nemcsak az információáramlást és a gördülékenyebb együttműködést segítik, hanem a csapatszellemet is erősítik. Emellett alkalmanként Happy Monday reggeliket szervezünk, ilyenkor közösen reggelizünk az irodában.
A 'Work-Life-Balance' biztosítása a munkáltatók egyik legnagyobb fegyvere az elkötelezettség fokozása érdekében. Egyre több vállalat van Magyarországon, amely kellő figyelmet fordít erre. A Nhood-nál is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy támogassuk munkatársaink harmonikus életvitelét, ezért hibrid és kötetlen munkavégzésre, valamint részmunkaidős munkavállalásra is biztosítunk lehetőséget.
Emellett számtalan közös program támogatja a csapatszellemet. Az otthoni munkavégzés időszakában online séfsulit és főzést, míg tavasszal a járvány enyhülésével iroda újranyitó partit tartottunk. Nyáron rendszeresen szervezünk céges piknikeket, ezen felül CSR tevékenységekben – pl. faültetésben, madáretetők kihelyezésében, állatmenhely látogatásban – való részvételre is van lehetőség. Évente egy alkalommal két napos céges csapatépítésre, két alkalommal pedig team csapatépítő eseményre megyünk.
Bozakov Barbara, a Nhood Hungary HR vezetője a téma kapcsán a következőket nyilatkozta: „HR vezetőkent, pszichológusi háttérrel kiemelt fontosságúnak tartom a munkavállalók jóllétét. Hiszem, hogy akkor tudunk eredményes, innovatív és kreatívan gondolkodó csapat lenni, ha a cégünk maximálisan törődik a dolgozóinkkal. Emiatt prioritásként kezeljük a munkavállalói mentális és fizikai egészség megőrzését, a work-life balance támogatását, és természetesen, hogy jól érezzük magunkat együtt. Büszke vagyok rá, hogy egy olyan cégnél dolgozom, ahol az ember valódi érték.”
Oszd meg
COOKIES
A webhely böngészésének folytatásával Ön elfogadja, hogy cookie-kat vagy más nyomjelzőket használunk mi és partnereink által a webhely teljesítményének javítása érdekében, személyre szabott és az Ön érdekközpontjaihoz igazított tartalom, kommunikáció és hirdetések felajánlásához, valamint az összeállításhoz látogatási statisztikák.